
Daniel ‘XlorD’ Spenst nem egy átlagos német undead player. Profi karrierjét az
Sk-Gaming csapatánál kezdte

HoT, 
Miou, valamint

Insomnia mellett, és képes volt felmutatni néhány szép eredményt. Ezek ellenére
a csapat belső problémák miatt kénytelen volt tőle megválni. Pár hónapja
csatlakozott a
Team
Alternate szervezetéhez, ahol az egykori StarComa játékosok, valamint DeMuSLiM
mellett húzza az igát.
XlorD szép eredményei, valamint jól alakuló jövője miatt döntött a
myMYM.com szerkesztősége egy
interjú elkészítése mellett, így hát csapjunk is a pacik közepébe.
Ezúttal a Team Alternate legfiatalabb játékosát,
XlorD-t kaptuk el egy interjú erejéig. Bemutatkoznál az olvasók számára?
Heyho, Daniel Spenst a nevem, tizenhat éves vagyok, Németországban
lakom. Undead fajjal játszom a Team Alternate csapatában.
Előfordulhat, hogy nem mindenki ismeri a nicked
történetét. Tudnál erről mesélni egy kicsit?
Minden az unokatestvéremmel kezdődött, aki a CS-t tolta. Az ő nickje
Xblood volt, nekem viszont még nem volt. Én is “X”-vel kezdődő nevet kerestem
magamnak, és végül az XlorD-nál kötöttem ki. Néhányan azt hiszik, hogy az XlorD
a Sexlord szóból ered, de ez téves dolog.

Szóval a CS-vel kezdődtek a dolgok, vagy más
e-Sport-nál indult el a történeted?
Úgy rémlik, hogy a CS-t nyolc éve toltam. Miután meguntam nekiálltam a
Dio2-nek, majd amikor a WC3 kijött kipróbáltam és végül meg is vettem.
Mi tetszik annyira a WC3-ban, hogy még most is ezzel
foglalkozol?
Úgy vélem, hogy az egyik fontos oka a pénz, de elég jó érzés az is, ha
sikeres az ember és jó játékosokat ver meg.
Pénz… Meg tudsz élni abból a pénzből, amit megkeresel az
e-Sport-ból, vagy van más kereseti forrásod is?
Úgy gondolom, hogyha meg tudnék belőle élni, de az egy elég szerény
életet jelentene. De ha az EPS-t minden alkalommal megnyerném, az már
jelenthetne egyfajta átlagos életkörülményeket. Mindazonáltal nem hiszem, hogy
bármikor is meg tudnék élni ebből a pénzből és nem is akarok. Jelenleg ez az
egyetlen módja, hogy pénzt keresek, de ez egyelőre elég is.
Mi a helyzet a tanulmányaiddal? Könnyű összeegyeztetni a
profi gamer és az iskolás srác életet? Hogy állsz a valós életeddel?
Egyáltalán nem könnyű! Sokat kell tanulnom és sokat is kell játszanom,
hogy jól teljesítsek a WC3-ban. Jó életem van, mehetnék akár mindennap bulizni,
de nem teszem, mert nem hiszem, hogy ilyen korán sok szeszt kellene fogyasztani.
Néha persze eljárok a haverokkal.
Beszélgessünk egyet az előző csapataidról és az eddigi
eredményeidről. Korábban is voltak már pletykák, hogy búcsút mondasz az SK-nak.
Reis azt állította, hogy azért dobtak ki, mert manner hiányban szenvedsz. Ez
igaz?
Tisztáztuk, hogy azelőtt otthagyom a csapatot, mielőtt kirúgnának. A
csapattársaimmal szemben sosem volt unmannered, néhány apróbb gondom volt
Miou-val, ennyi. Reis nem tudja, hogy mit beszél.
Jól éreztem magam HoT, Inso és Miou társaságában, amit sosem fogok elfelejteni.
TheSlasH (SK manager) mondta, hogy unmanner voltam, és igaza volt. Egy tour
előtt megígérte, hogy nagyobb fizetést kapok, ha jó eredményeket hozok haza, és
jó eredményeket hoztam haza… a verseny után azt mondta, hogy “sorry, de nem
kapsz több pénzt”. Tisztelet nélkül beszéltem vele, mert hazudott… és már nem
első alkalommal. Valamint voltak más problémáim is az SK-val, amiket itt nem
fogok kimondani, mert az nagyon rossz fényt vetne a csapatra.
Úgy érted, hogy az SK egyáltalán nem is akarna fizetni a
játékosainak? A különböző bónuszokra értem a kérdést. Ha összekapcsoljuk Deadman
és a te helyzetedet, akkor láthatunk valamit abból, hogy mi a hiba az SK-nál? Mi
a véleményed erről?
Nemcsak nekem voltak problémáim az SK fizetési szokásaival. Az SK még mindig
tartozik nekem fizetéssel már majdnem három hónapja… Most már meg tudom érteni
Deadman-t. Valamint az SK más squadjai is szembetalálkoztak hasonló
problémákkal. Volt olyan, hogy 6-7 hónapot vártam a fizetésemre, ami nem
természetes dolog.
Mi a helyzet az SK csapatszellemével? Rendben volt? Voltak
gondjaitok LAN-okon stb. Helyzetekben?
Nem volt minden okés. A koreai és az európai játékosok két külön csoportba
tömörültek. A legnagyobb hibbant dolog az volt, hogy miután megnyertük a WC3L
offline döntőt, Reis és a koreai csapat HoT, Moiu, Inso és nélkülem ment el
kajálni. Ez mutatja az igazi csapatszellemet, a semmit.
Sajnálod, hogy otthagytad az SK-t? Jelenleg a legjobbak az
WC3L-ban és várhatóan az NGL-ben is a jobbik formájukat fogják hozni.
Nem. Miután HoT kilépett, Inso pedig inaktívvá vált, az offline része túl
unalmas lenne. Jobb a fun és a kisebb siker, mint a nagyobb dicsőség fun nélkül.
A karriered során melyik LAN volt számodra a legfontosabb?
Azt hiszem, hogy a 2006-os német WCG selejtező, ahol a második helyet
értem el. Akkor nagyon nagy motivációm volt.
Van WC3-as példaképed?
Nemigazán. Habár szeretem ToD-t, jól játszik, Kínában él és sok mindent
elért már.

Most beszéljünk egy kicsit a jelenlegi csapatodról.
Mit tudsz elmondani az Alternate-ról? Szereted az ottani embereket? Milyen
terveket szövögetsz a tímhez kapcsolódóan?
Az Alternate egy nagyszerű szervezet. Van egy sikeres (és Németországban
a legjobb) CS squadunk, valamint a Source részleg is elég jó. Most szereztek be
egy rakatnyi friss és fiatal játékost. A csapat hosszú távra készül velünk, mi
pedig jól kívánunk szerepelni az NGL-ben, valamint a WC3L-ben is, és talán még a
legjobb csapatokat is megverhetnénk, pl MYM stb.
Gondolod, hogy képesek lesztek olyan csapatokat megverni,
mint a MYM vagy az SK?
Úgy vélem ez jelenleg nem elérhető dolog. Ugyanakkor nagyon keményen
gyakorlunk és úgy gondolom, hogy a jövőben ez reális cél lehet.
Vannak training termeitek, ahol összegyűltök játszani,
mint ahogyan a Gravitas Gaming-nél is teszik?
Igen, vannak. A bootcamp termünk ugyanabban a városban van, ahol az
Alternate cég is székel. Azonban egyelőre ilyenekre nincs időnk, de a jövőben
bizonyára fognak történni ilyen dolgok is.
Mikor és hol fogjuk látni akcióban téged és a csapatot?
Az IFNG ideje alatt lesz ESL TV közvetítés is. Az első IFNG meccsem
pénteken lesz yaws ellen. Ezután Hannoverben, a CeBIT rendezvényen fogok
megjelenni a SEC tournament keretében.
Mit várhatunk el a jelenlegi formádtól?
Jelenleg jó formában vagyok és nagyon keményen gyakorlok, hogy jó
eredményeket érjek el a különböző ligákban is. A gyakorlás kifizetődik.
Kicsit nézzünk vissza az időben. Mondd el a véleményedet a
WC3 scene változásairól!
Az elmúlt időben elég sokat változott; Grubby a MYM-hez, a ToD a mouz-hoz
igazolt. HoT otthagyta az SK-t, Insomnia inaktívvá vált stb. Jó látni, hogy még
él a nemzetközi scene!
Mi a véleményed a hamarosan megérkező 1.22-esről?
Nehéz megfogalmazni. Remélem a Blademaster-t és a DH-t is balanszolni
fogják. A banshee-ket és a necrókat erősíteni kellene, mert szeretném őket
kihasználni. Végül a Blizzard, mint mindig, jó munkát fog végezni.
Köszönöm az interjút, itt az ideje az üdvözléseknek!
Semmiség volt. Szeretném üdvözölni az egész Alternate csapatot, valamint
a rajongóimat.
|