Az
SK.Gaming hírnevének a kérdése a nemzetközi scene középpontjába került

Daniel "XlorD" Spenst MYM-en közreadott interjúja után, melyet
itt is megtalálhattok.
Az SK csapata úgy döntött, hogy reagál a dolgokra annak érdekében, hogy
tisztábban lehessen látni az dolgokat.
XlorD sikereinek nagy részét az SK-nak köszönheti, akit még az SK06-os csapat
projektjébe választottak be, majd később nagyobb bizalmat kapva, beemelték a
nemzetközi csapatba, ahol az NGL-ben és a WC3L-ben is szerepet kaphatott. A
távozását követően a MYM-en készült vele egy cikk, melyben olyan dolgokat
említett, mint például a csapatszellem hiányát, valamint a vezető managert
hazugsággal vádolta. Mindig rossz olyan dolgokat hallani, olvasni, amikor egy
játékos az előző csapatát kezdi el becsmérelni, főleg ha olyanokat mond, amik
nem is igazak.
Az alábbiakban három személyt hozzászólását olvashatjátok, akiket XlorD is
említett az interjújában.
Alexander ’TheSlash’ Mueller, az SK.Gaming vezető menedzserének nyilatkozata
„Sajnálatot érzek XlorD iránt, amikor ilyeneket olvastam, de már előre
figyelmeztetett: előfordulhat, hogy fog sarat dobni felénk. Ami történt az csak
az egyik ok, amiért nem akartunk vele többet együtt dolgozni. Nagyon fiatal
játékos és még sokat kell tanulnia. Azzal gyanúsított, hogy hazudtam neki a
fizetésemelésével kapcsolatban, amikor szerződése volt adott összegre. Valójában
az történt, hogy korábban már kapott emelést, így nem volt mit tenni.
Mondta azt is, hogy volt néhány problémája Miou-val, ami nagyon is igaz.
Semmiféle tiszteletet sem mutatott feléje, és amikor szükség lett volna egy kis
tréningre (az EPS döntő előtt), nem segített neki a képességeinek megfelelően.
Ez csak egy a sok incidens közül, amelyeket átéltünk.
Ha a csapatszellemről beszélünk, akkor XlorD itt is keresztbetett. Természetes,
hogy két csapatra bomlott a squad, de tisztáztuk, hogy miket kéne
megváltoztatni. Mindezt Kölnben beszéltük meg. Az SK mindig baráti kapcsolatokat
ápolt és fog is a játékosaival. Ez az oka annak, hogy MadFroG, HeMan és más
srácok is sorra megjelennek az offline eseményeken. Ez az oka annak, hogy
Insomnia nálunk kezdte és fejezte be pályafutását. Ez az oka, hogy ilyen
nagyszerű játékosaink voltak, vannak. Vagy legalábbis ezt hisszük. Reign-t
választottuk XlorD helyett és hisszük, hogy jól tettük a jó időben. Úgy tűnik
XlorD-nak ezzel problémája van, de mi semmit sem tudunk tenni ilyen irányban.”
Daniel "Miou" Holthuis nyilatkozata
„Először nem tudtam eldönteni, hogy válaszoljak-e ebben a formában, vagy sem, de
aztán mégis a válasz mellett döntöttem. Így döntöttem, mert az az interjú rossz
fényben tünteti fel az SK-t és elszomorít, hogy ilyet kell olvasnom. Véleményem
szerint az interjú elfogult és azt mutatja, hogy XlorD mennyire irigy. Hazudott
és nem mondta el a teljes történetet.
Az interjújában az első dolog, amit megemlít az a pénz, mint motivációs forrás.
Tizenhat éves! Mindig több pénzt akart, miközben az SK-nak semmiféle
kötelezettsége sem volt ilyen irányban. Elsősorban mindig is a pénzért játszott
és nem örült, mikor nem kapta meg azt, amit akart.
Habár nem voltunk túl jóban, a GSL ligában együtt játszottuk 2x2 meccset. A
nyeremény 60%-t akarta, semmilyen körülmények között sem szeretett volna
50%-50%-ban osztozni, ami egy 2x2 versenyen alap dolognak számít. Elfogadtam,
mivel már belefáradtam, hogy mindig vele vitatkozzak. A következő szezonban
azzal támadott hátba, hogy Take-vel játszott, habár korábban már megegyeztünk,
hogy megint együtt fogunk versenyezni.
Az SK csapata 100%-os mértékben támogatta, habár akkor még semmi nagyot sem
durrantott. Néhányszor részt vettem 1-1 versenyen (pl.: GameGune Bilbaoban),
különösen azért, hogy vigyázzak rá, amire XlorD édesapja és Alex kért meg.
Azonban ahányszor szerettem volna vele gyakorolni, elutasított, mialatt nekem
nagyon kellett volna a tanácsa UD ellen. Így köszönte meg, hogy vigyáztam rá,
kedves csapattárs!
Említette, hogy a koreaiak külön vacsoráztak. Nekem EPS meccsem volt a döntő
után, valamint mindannyian megegyeztünk, hogy nem együtt megyünk el kajálni.
Ráadásul, a csapat különböző helyeken volt elszállásolva, mert Köln összes
hotelja tele volt a hétvégén, így a koreai játékosoknak és reisnek Düsseldorfban
volt a szállása.
Nekem nem voltak problémáim a csapaton belüli atmoszférával és nem éreztem
különösebb elhatárolódást a koreai és az európai játékosok között. Nemrég
találkoztam az Extreme Masters keretében Lyn-vel és sok mindenről el tudtunk
beszélgetni.
Figyelembe kell venni, hogy a koreaiaknak nem egyszerű angolul beszélni. Azt
kell mondanom, hogy sokat próbálkoznak és már látható fejlődés. Úgy gondolom, ha
meglennének azok a problémák, amiket XlorD említett, akkor nem tudtuk volna
megnyerni a WC3L-t.”
Mik Sik "reis" Ko manager nyilatkozata
„Az az oka, hogy ezeket a hozzászólásokat megírtuk, mert sok ember tényleg
elhitte azt, amit XlorD állított a MYM-en megjelent interjújában. Úgy vélem,
hogy nem volt egymással problémánk, de úgy tűnik, hogy nagyon frusztrálhatja
valami, ami miatt így döf minket hátba, ahelyett, hogy nyíltan a szemünkbe
mondaná.
Talán meg kellene próbálnia felnőni és egy profihoz méltó attitűdöt felépítenie
magában, mert amit most tett annak semmi köze egy ilyenhez. Ha még mindig van
valami problémája, akkor jöjjön el hozzánk és megbeszéljük, ahelyett, hogy
szemetet jelentet meg a MYM oldalán.
Miou állítása nagyon jól van megírva és igazat ad arról, ami az idő alatt
történt, amíg csapattag volt. Remélem, hogy XlorD rájön erre és a scene is
láthatja, hogy XlorD-nak semmi oka sincs, hogy minket hibáztatson és
hazugságokat állítson rólunk.”
|